Elhangzott: Budapesten a Melange Galériában 2010. 04. 27-én. LÉLEK-TÁJAKON Tisztelt Megnyitó közönség! „A fáknak az a része, amelyik az árnyékból kiemelkedik, egészen egyszínű, és ahol a fák vagy az ágak vastagabbak, ott sötétebb, mert a levegő ott kevésbé érvényesül. De, ahol az ágak kiemelkednek a többi ág közül, ott a fényes részek világosabbak, a levelek pedig ragyogóbbnak tűnnek, mert a nap megvilágítja őket.” Leonardo da Vinci tarttatójában, akkurátusan és hosszasan taglalja, hogy a piktornak, - ha szakszerűen akar eljárni – mi mindenre kell figyelnie egy táj megfestése kapcsán. Ha ezen a nyomvonalon maradnánk, valószínűleg hatalmas kerülővel jutnánk közel Henn László festészetéhez, ill. az itt kiállított „Lélek-tájakhoz”. Találó a címadás, hiszen, bizonyos orientáló hatást gyakorolva a nézőre, a tájjal kapcsolatos festészeti ismereteinket szelektálja, és megfelelő irányba ösztökéli. A lélektani kutatás növekvő bizonyossággal és világossággal mutatja ki, hogy a lelki folyamatainknak csak a felszíne jelenik meg a reflexió fényében, alatta hömpölyögnek a tudattalan élet árjai. Lelkünk alapvonása az, hogy úgy szólván teljes életünket végig kísérik a konfliktusok. Ennek, a kisebb, nagyobb konfliktusokkal és folyamatos feszültséggel teljes lét egyik fontos menekülési iránya a tudomány, és a művészet. A művészeten belül igazából, a formát teremtő igyekezetnek, és vágynak a titkai izgatnak minket, amik testet öltenek egy műtárgyban. Henn László munkái elvezetnek bennünket egy különös kódrendszeren keresztül abba a világba, amelyben tetten érhetők azok a valóság töredékek, amik a „lélek tájakon” álomszerű hangzásokkal feldúsítva megfogalmazódnak. Teremtet, megjelölt helyek poézise árad ezekből a földoxid koloritú képekből. Utazásra késztető, halk rezgéseket érzékel a befogadó, és elragadja egy fészkelődő vágy, hogy felülemelkedve e sosem volt, - de mégis oly ismerős tájon, bebarangolja. Titkokat sejtünk, szellemi önállóságot, a festészet eszköztárával létrehozott és megőrzött függetlenséget. „Mert ami lélek volt a holt napokban Illata él, és dallama zokog, Örök csak egy: mit lelkünk álmodott.” Juhász Gyula versében a lélek örökké él. „Célom az, hogy festői és plasztikai eszközökkel (olyan) absztrakt műveket alkossak, amelyek, mint művészi lények élik önálló életüket, s tiszta lelki érzetet váltanak ki. Túlnyomórészt olyan kompozíciókon dolgozom, amelyekben az ember a kiindulópont. Az ember, a maga lelki vibrációjában, testetlenül, mint kontaktus az érzet számára. Az érzet meghatározza a művet, amelynek ritmikus kisugárzásai a belső vibráció magvából indulnak ki”. 1919-ből való idézet, Mattis–Teutsch János brassói kiállításának előszava. E két idézett alkotó szellemi társként – a költészet, a fogalmiság irányából támogatólag – mellé szegül alkotónknak, hogy törekvését, reményeink szerint, siker koronázza. Henn László festészete makacs etikai megalapozottsága, tiszta hangzású értékek felmutatására predesztinálják, oly módon, hogy mindezek egy magán mitológia keretein belül realizálódnak. Archaikus, emblematikus, felfűzött formák festői, épített rendszere, az a képi világ, amit a festő elénk tár. Fogadjuk szeretettel! Nagy Gábor Munkácsy-díjas festőművész