© 2018 - 2021 Henn László András
© Copyright: Az oldal teljes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. Az oldalon található írások, képek másolása, utánközlése csak a szerző írásbeli engedélyével lehetséges.
Elhangzott: Budapesten a Vízivárosi Galériában 2017. 06.29 én „P + H + P” c. kiállítás megnyitóján
HÁRMAN - PATAKI FERENC, HENN LÁSZLő ANDRÁS ÉS POPOVICS LŐRINC KIÁLLíTÁSA Mindazok, akik összegyűltek abban a patinás kiállítóteremben, amelyet Vízivárosi Galériának neve-zünk idestova majd harminc éve - a művek többszörösen összecsengő harmóniája révén -, minden bizonnyal olyan ünnepi és méltóságteljes, mondhatnám, magasztos varázslatban részesültek, ame- lyet valószínűleg távoztukban sem felejtettek el. Mert Pataki Ferenc, Henn László András és Popo-vics Lőrinc Hárman - Festmények, Grafikák, Szobrok című tárlata (2017. június 29 - július 25.) ilyen volt a forró nyárban. Mindjárt az elején le kell szögeznünk, hogy a három szegedi érdekeltségű alkotó egymástól teljesen eltérő anyagokat és formanyelvet használ, mégis közös érzéseket, gondolatokat és képzeteket, valamint azonos fogalmakat keltenek, ébresztenek az emberben. Megítélésem szerint ebben a vizuális hármas összhangzatban a mágikus, kultikus, mitikus, misztikus, archaikus, rituális, meditatív, kontemplatív, szakrális és transzcendens jelzők fejezik ki az alapszólamot, s valamilyen módon az égi és földi zónák találkoznak az Idő és a Tér szent és örök képzeteivel, a felaprózás az oszthatatlansággal, a pogány hitvilág a keresztényivel, a személyesség a Fennebbvalóval. De találhatunk más érintkezési pontokat is a három művész alkotómódszerében és ellentétpá rokban gondolkodó szemléletében. Figyelemre méltó például, ahogy az időfolyamatok, a meta morfózisok fizikai értelmezései keverednek azok sűrítéseivel, jelképekké dermesztéseivel; ahogy a részek eggyé olvadnak az egésszel; ahogy a természet-képzetűségek ütköznek a geometria hang súlyaival; ahogy a szépség és a mívesség fokozott megnyilvánulásai feleselnek az informel anyag szerűségekkel; ahogy a terjeszkedő formák megértik magukat a szerkezetességekkel; ahogy a távollátás pozíciói egyezkednek a közelre hajolás nézőpontjaival, a madártávlatos szemlélődések a mikrostruktúrák szempontjaival; ahogy a biztonságos visszatérő és ismétlődő motívumok felszá molják magukat a szokatlanságok egyediségeiben; ahogy az atlantiszi múlt felemelkedő szigetei ta lálkoznak a jelen beszűrődéseivel és a jövő megérzéseivel. S mindezek mellett mindig és mindenhol, az összes munkában rendkívül feltűnő az anyagok iránti feltétlen tisztelet és szeretet; a megmunkálások igényessége és változatossága; a színek és matériák összehangoltsága, érzelmi, hangulati, gondolati és szellemi egységgé formálása. Pataki Ferenc - a kiállítók korelnöke - az Írások, sasok című, idén megjelent kötetének egyik is- mertetőjében olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek bár Henn László András művészetéről szólnak (Rítus ó- aranyban), mégis mintha mindhármuk világszemléletére éppúgy igazak volnának: „Világunk kaleidoszkópszerű jelenségeiben azt a tárgyat vesszük észre, vagy arra a történésre figyelünk föl, látjuk meg élesen kiragadva, amelynek jellege eltér a megszokottól. Ugyanakkor a kedves ismerősség, a megszokott harmónia, az azonos ismétlődés békességgel és nyugalommal tölt el. A világ tele van láthatatlan motívumokkal, elsüllyedtnek tűnnek kincseink, melyeket aztán megint világra ébreszt egy másik kor másik szelleme. A látás folyamatában meghatározó a valami- hez hasonlítás, a felismerés öröme. A megismert tudás egy másik síkon érvényt szerez magának, kibújik rejtőző burkából, és a szemlélődő, szemét legeltető ember a felismerés átélésével tudatosít- ja: átéltem már hasonló mozzanatot, s ráébred az »egyszer volt már ilyen« - a »déjŕ vu« - élményé- re. A dolgok látszólagos keveredése, összevisszasága ugyanis egy tisztán kivehető rendszer sze- rint, ismétlődésekben növekszik és csökken, árnyékba merül, és magát egy másik dimenzióban lát- tatva fényre derül.” 1 Ezek a felismerések tehát nemcsak Henn László András asszociációs alapokon működő, az ol-vasottat a tudattalannal, az elhatározottat a váratlannal, a sejtelmeset a lélektanilag törvényszerűvel, a külső impulzust a belső látással, a kollektív tudattalant a személyes emlékképekkel, a megfigyelést a meditációval, a primordiálisat a jelenkortudattal, a hagyományt a pillanatnyisággal, az anyagelvűséget a divinációval (istenüléssel, átlelkesültséggel, átszellemítéssel) keverő munkáira, de Popovics Lőrinc szakrális-orfikus és Pataki Ferenc szakrális-ikonikus műveire éppúgy érvényesek. Pataki Ferenc fatáblái, érzékien konceptuális - fémlemezes - képei (a nyolcvanas évektől kez- dődően napjainkig) a más természetű festményeihez vásárolt - kiüresedett, kiüresített - tubusai- nak újrahasznosításával készülnek. Valamennyi kipréselt, kisimított, a kupakjától, valamint a váll-és nyakrészétől tépés útján megszabadított, majd a falemezekre pikkelyszerűen felrakott festéktubu-sa mindig ugyanaz, csak másképpen: egyszerre színes tüzű és színtelen kopottságú; foltos ruhájú és fémes (aranyos-ezüstös) ragyogású; ráncos erezetű és ránctalan mosolyú. Minden egyes darab külön élő szimmetrikus életfát idéző vagy más és más angyalt megjelenítő entitásként fogható fel. Mégis a levedlett fémruhák új és új mátrixszerű hangulategységekké állnak össze, s az ismétlődő mértani rendet követő elemekből, fraktálszerűen felépülő ikonosztázok keletkeznek. Popovics Lőrinc fekete gránitból és csiszolt, maratott, ragasztott üveglapokból összeállított mágikus jelei, szimbolikus útjelzői, szakrális érzeteket keltő fényőrzői és fénylabirintusai, jelképpé dermesztett szent forrásai és záporai, kristállyá lényegülő eróziói, valamint az isteni felhőkkel tár-salgó magas hegyei éppúgy az ősi ha- gyományok és képzetek, a szentségességek, valamint a mai modern eszmerendszerek, illetve a Biblia világában tanyáznak, akárcsak kiállítótársai művei. NOVOTNY TIHAMÉR művészeti író
NOVOTNY TIHAMÉR Szakrális hangulatok, emelkedések